A „Wir gehören zusammen – Geschichte, Kultur und Umwelt” című projekt
A „Wir gehören zusammen - Geschichte, Kultur und Umwelt” című projekt koordináló intézménye a Schubart Gimnázium Ulmban, további partnerintézmény iskolánkon kívül a litván Hermaqno Zudermano Vidurine Mokykla iskola Klaipedában. A projektben résztvevő iskolák másfél éve ápolnak kapcsolatot egymással. A közös munka középpontjában a különböző gyökerű kultúrákban fellelhető hasonlóságok megismerése és tudatosítása áll.
Az együttműködés segítségével a tanulók előtt megnyílt a lehetőség, hogy a tantárgyakat és műveltségi területeket átfogó oktatás keretében ismerkedhessenek meg az Unió más nemzeteinek kultúrájával. A célok egyike továbbá az volt, hogy minden résztvevőben felkeltsük a motivációt ahhoz, hogy az Európai Unió polgáraként viselt felelősségét tudatosan közelítse meg.
A munkafolyamatok részeként történő találkozások, az információk, illetve a feldolgozandó anyagok cseréje során a tanulóknak alkalmuk nyílik kommunikációs képességeik fejlesztésére, meglévő idegen nyelvi ismereteik gyakorlására, elmélyítésére. Mindezek során motivációjukat a közösen végzett tevékenység eredményeiért érzett felelősség és a sikerélmények erősítik fel.
Az eredmények nyilvánosság előtt történő bemutatása, valamint városi könyvtárral és más intézményekkel folytatott közös munka által az iskolák bekapcsolódnak az adott város kulturális életébe. Győr és Ulm esetében a projekt eredeti céljai kiegészülnek a Duna menti városok összefogásának erősítésével.
Az együttműködés története
A 2004-2005-ös tanévben a projekt munka keretében három találkozó valósult meg.
2004 júliusában a Bercsényi Miklós Középiskola képviseletében tanári találkozón vettünk részt Ulmban. Ekkor a közös tevékenységünk céljainak áttekintése, az egyes munkafolyamatok megtervezése, az alkalmazott módszerek meghatározása valósult meg a Schubart Gimnáziumban Dr. Gisela Rotermund asszony által vezetett értekezleten, amelynek résztvevője volt Klaus Müller-Nübling igazgató úr, illetve a tanári kar érintett tagjai.
A projekt első látványos eredménye 2005 februárjában azon naptár megjelenése volt, amely témájául a különböző nemzetek gasztronómiai kultúrájának jellegzetes fogásai szolgáltak. Az egyes hónapokhoz kapcsolódó képeket eredeti, illetve német nyelvre fordított receptek egészítették ki. Ezen naptár létrehozásához szükséges előkészületek az adott iskolában valósultak meg, a részeredményeket és a szükséges információkat az internet segítségével folytatott folyamatos kapcsolattartás által cseréltük és összegeztük.
A projekt tevékenységeinek következő állomása az iskolánkban megrendezésre került, 2005. március 14-től 19-ig tartó diák- és tanári találkozó volt. Ennek során Ulmból, a Schubart Gimnáziumból és Klaipedából (Litvánia), a Hermaqno Zudermano Vidurine Mokykla iskolából láttunk vendégül tíz diákot és négy tanár kollégát. A találkozó során a projektben résztvevő tanulóink megismertették vendégeinkkel Győr város, illetve a régió nevezetességeit és kulturális értékeit. A programsorozat kezdetén közösen vettünk részt március 15-én az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékére a város által rendezett ünnepségeken.
Győri tartózkodásuk harmadik napján a litván és német diákok, valamint tanáraik betekintést nyerhettek iskolánk életébe és megismerkedtek a magyar közoktatás rendszerével és mindennapjaival, részt vettek egy közös, „nemzetközi” németórán, valamint a diákok, illetve a tanárok a projektmunkával kapcsolatos megbeszélésén.
Ennek során iskolánk vezetőségének részvételével összegeztük a projekt eddigi tapasztalatait, az eddigi eredményeket, áttekintettük azon hibaforrásokat, amelyeken változtatni kívántunk, kitűztük a közeli és a távolabbi célokat, illetve megállapodtunk a további programok ütemezésében. Mivel mindannyian osztottuk azon meggyőződést, hogy az előző hónapok munkája eredményes volt, elhatároztuk egy újabb, az eredeti programban még nem szereplő naptár készítését, melynek témája a három résztvevő nemzet fiataljai által tisztelt és kedvelt hírességek bemutatása lett.
A 2005. március második hetében, iskolánkban megrendezett „Tavasz nap” című rendezvény keretében vendégeink részt vettek egy az Európai Unióról szóló előadáson, illetve az azt követő vetélkedőn.
Az utolsó Magyarországon töltött napon a litván és német fiatalokat diákjaink látták vendégül, így megismerkedhettek a magyar családok és tanulók hétköznapjaival, érdeklődési körük és szabadidős programjaik alakulásával. Németországi kollégáink véleménye szerint diákjaink „kitűnően” teljesítették vendéglátói feladataikat.
A közös munkában résztvevő diákok és tanárok újra Klaipedában találkoztak 2005. október 25-én. A találkozón iskolánkat öt tanuló és két tanár képviselte. Megérkezésünk napján szinte azonnal munkához láttunk, ami a kiadásra kerülő új naptár anyagának feldolgozását jelentette. Mindhárom iskola már korábban összeállított egy listát, illetve ismertető szövegeket olyan személyekről, akik az általuk elért a sport, a kultúra terén, vagy egyéb eredményeiknek köszönhetően nagy tiszteletnek örvendenek hazájukban. Litvániában végeztük el a fordítás és az egyeztetés munkáját, mindezek egységes formába öntését, pedig iskolánk vállalta és végezte el.
Vendéglátóinknak köszönhetően betekintést nyerhettünk iskolájuk életébe, történetébe, a diákok és a litván oktatásügy mindennapjaiba. Ebben nagy szerepet vállalt Angele Klitene asszony, a Hermaqno Zudermano Vidurine Mokykla igazgatónője, aki ismertette intézményük célkitűzéseit, szerepét és jelentőségét a város, illetve az ország életében. Emellett részt vettünk két megbeszélésen, amelyeken egyeztettük a munkánk eddigi eredményeit, a ránk váró további lépéseket, valamint mindezek határidejét, fázisait.
A találkozó során alkalmunk nyílt megismerkedni a város történetével, sajátos hangulatával és a csodálatos természeti környezettel. Ebben rendkívül készségesen segítettek mind a diákok, mind kollégáink.
A projekt menedzsmentje
Eddigi munkánk során a koordináló intézményben dolgozó ulmi kollégák szervező tehetségének és kiváló irányításának számos bizonyítékát tapasztaltuk.
Mindhárom találkozó előkészítése, illetve a projektmunka végzése elsősorban az interneten történő kommunikációval valósult meg. A 2004 nyara óta tartó ismeretségnek és barátságnak köszönhetően szinte napi kapcsolatban vagyunk a projekt főszervezőjével Dr. Gisela Rotermund asszonnyal, és folyamatos levelezést folytatunk a klaipedai kollegákkal is. Mivel a személyes találkozások során pontosan egyeztetettük tevékenységünk időbeosztását, illetve a felmerülő tartalmi kérdéseket, így nem jelentett gondot az adott iskolában az éppen aktuális feladatok megoldása, mint például:
- a képek, szöveges anyagrészek (receptek, hírességek életrajza) gyűjtése, megírása és fordítása,
- a vendégek tájékoztatásának, a város és iskola bemutatásának előkészítése:
német nyelvű információs anyag megfogalmazása csoportmunkával, ill. ezek
megtanulása és előadása,
- a 2006 nyarára tervezett „Az utca, amelyben élek” című közös kiállítás anyagának előkészítése:
fényképsorozat készítése és kiegészítő szövegek német, ill. az adott ország nyelvén
történő megfogalmazása.
Ezen munkafázisok elvégzésében intézményünk tanári kara és informatikus munkatársaink nyújtottak segítséget iskolánk sporteredményeinek bemutatásában, a „nemzetközi” németóra megtartása során, a „Tavasz nap” rendezvényein való részvétel megszervezésével, valamint „Az utca, amelyben élek” című kiállítás anyagának előkészítése és a multimédiás eszközök használata során.
A projekt hatása iskolánk életére
Az eddig elért eredményeken kívül különösen fontosnak tartjuk, hogy a barátságok születése nem kizárólag ránk, tanárokra jellemző, hanem nagy örömmel kísérjük figyelemmel a talán még jelentősebb, a tanulóink és a projektben résztvevő iskolák diákjai között kialakult emberi kapcsolatokat. Meggyőződésünk, hogy munkánk tulajdonképpeni célját, a rövid távú terveken túl, ezen ismeretségek ápolása és fejlesztése által éri el.
Az iskolánk által szervezett találkozó alkalmával tanulóink a vendéglátó szerepét töltötték be, így a hangsúly a magyarországi diákélet, városunk és régiónk kultúrájának bemutatására helyeződött. Ugyanakkor nem elhanyagolható a fiatalok beszélgetéseinek hatása, amelyek során kölcsönösen felkeltették egymás érdeklődését számos kérdést illetően. Mindezek jelentőségét tovább növeli az azóta is fennálló levelezés és a már nagyon várt ismételt személyes találkozás is.
A projektben való részvétel során tanulóinknak olyan feladatokkal kellett szembenézniük, amelyek megkövetelték tőlük azon képességek fejlesztését, mint a megfelelő információ eredményes keresése és a meglévők összegzése, valamint az adott kommunikációs célok elérése idegen nyelven. A német kollégák a következőképpen jellemezték a győri találkozót:
„A vendéglátó magyar tanulók kitűnően megoldották iskolájuk, oktatási rendszerük, a tanítás, szabadidejük eltöltésének és szakmai képzésük lehetőségeinek bemutatását.”
A naptár, a kiállítás és a találkozó megszervezése során csoportmunkában, az eredményeket időszakonként egyeztetve készültek diákjaink az éppen előttük álló feladatra. A személyes találkozás során a kölcsönös szimpátiának és a barátságos hangulatnak köszönhetően diákjaink a kezdeti gátlásaikat elhagyva, felszabadultan vettek részt a közös programokban, önmaguk előtt is bizonyítva tudásuk és rátermettségük jelentőségét. Az idegen nyelvek elsajátítása és használata ezáltal új értelmet nyert számukra, az elvégzett munkának, az eredményeknek és a sikernek köszönhetően elégedettség és öröm erősítette tanulóink önbizalmát, és nyitottá tette őket az új, az addig szokatlannak tűnő kihívásokkal és lehetőségekkel szemben.
Minden egyes külföldi kapcsolat újabb kihívást jelent mind a tanulók, mind a kollégák számára. A résztvevő kollégák szemléletmódjának eleme az innováció, és szeretnénk elérni, hogy irányításunknak köszönhetően ez diákjaink életének is természetes részévé váljon. Mivel a projektben résztvevő iskolák céljaik között megnevezték, hogy tanulóinkban erősíteni kívánják európai polgári mivoltuk felelősségét, természetesen a mi intézményünk is a közös munka aktív részeseként, példát mutatva és a diákok közötti kapcsolattartást ösztönözve akarja felkészíteni fiataljainkat unióbeli önálló életükre.
A további erőfeszítésekhez azonban nem csak célkitűzéseink adhatnak mindig újra és újra motivációt, hanem kollégáink elismerő szavai is:
„Minden résztvevő el volt ragadtatva a Magyarországon töltött napok során tapasztalt vendégszeretettől és szervező tehetségtől. A győri tartózkodásunk nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy egy másik európai ország kulisszái mögé láthassunk és egy kicsit jobban megértsük azt.”
A két iskola együttműködésének története 2003-ra nyúlik vissza. A közös munkát a Cernet Alapítvány támogatásával valósítottuk meg, melynek célkitűzése az volt, hogy az akkor még az Európai Unióba való belépésük előtt álló országok és a tagok közötti kulturális kapcsolatok kialakulását ösztönözze.
Az első találkozó Győrben valósult meg 2003. áprilisában. Iskolánk arra törekedett, hogy minél árnyaltabban ismertesse meg osztrák vendégeinkkel intézményünk, a város értékeit, nevezetességeit és a magyar oktatás mindennapjait. A programok a rábapatonai Tutti gyárban kezdődtek, ahol megismerkedtünk az ott folyó termelés és a termékek jellemzőivel. Ezt követte iskolánk bemutatása, amely során diákjaink ismertették intézményünk történetét, körbevezették vendégeinket az épületegyüttesen, majd az osztrák tanulók részt vettek egy német-, és egy angol órán. A programok a város bemutatásával folytatódtak, amikor is tanulóink kis csoportokban vezették vendégeinket a város nevezetességeihez, miközben az ismertetésüknek köszönhetően a bécsi diákok betekintést nyerhettek a város történelmébe és kulturális életébe.
2003. október 2-án ismételten iskolánk látta vendégül a Bécsből érkező csoportot, amely új tagokkal bővült. Mivel a hozzánk érkező diákok és tanárok többségével ekkor találkoztunk először, a korábbihoz hasonló programokat készítettünk elő, amelyek a Rába gyár múzeumában kezdődtek, amit mind a bécsi diákok, mind tanulóink különösen érdekesnek találtak. Természetesen ez alkalommal sem maradhatott el intézményünk életének, a város látványosságainak és a magyar tanulók mindennapjainak bemutatását elősegítő programok megrendezése sem.
A következő találkozóra 2003. december 3-án Ausztriában került sor, amely kezdetén közösen meglátogattuk a Heindl csokoládégyárat, majd egy ebéd után a bécsi Handelsakademie und Handelsschule des Institutes Sacré Coeur Marienanstalt der Erzdiözese Wien iskolával ismerkedhettünk meg. Ennek során, Reinhard Schachermeier igazgató úr ünnepi beszédét követően kis csoportokban jártuk végig az intézményt. Ezután Bécs városának bemutatása következett, amelyben a bécsi tanulók vállaltak nagy szerepet. A találkozó utolsó, de egyik legemlékezetesebb programja volt a Christkindlmarkt megtekintése, mely rendkívül hangulatos lezárása volt a két iskola harmadik közösen szervezett találkozójának.
Intézményeink együttműködésének következő állomása szintén egy Ausztirában megrendezett kirándulás volt, amely keretében lehetőségük volt mind a Bécsből érkező diákoknak, mind tanulóinknak, hogy ellátogassunk a General Motors gyárába, valamint a Landgasthaus Aman biofarmra. Mindezen találkozók programsorozatának, amelyek felejthetetlen élményt nyújtottak tanulóink számára, méltó lezárása volt a Was geht? 04 - Das Event für Österreichs Jugend című fesztiválon való részvétel 2004. június 4-én.
Köves Virág